Hagyományőrző tábor Bakonyjákón

A Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évek óta szervez kulturális programokat a megyében élő roma nemzetiségű emberek számára. Pápai képviselőtársaink példáját követve (akik évek óta sikeresen táboroztatnak gyerekeket) az idei évben hagyományteremtő céllal cigány hagyományőrző tábort szerveztünk Bakonyjákón. A Veszprém megyében élő cigány gyerekek táboroztatása volt a cél, akik így jobban meg tudták ismerni egymást és saját gyökereiket.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2017-ben kiírt NEMZ-TAB-18 pályázaton megnyert összeg lehetővé tette, hogy 20 gyermek és 2 fő kísérő eltölthessen néhány felejthetetlen napot 2018 augusztus 6-11-ig a meseszép fekvésű bakonyi faluban, Bakonyjákón. A gyerekek kirándulhattak kisvasúttal Iharkútra, elvonatoztak Bakonybélbe, ahol vezetett túrán vettek részt. Volt cigánykenyér-sütés, lecsófőzés és megkóstolhatták a kürtöskalácsot is. A Pisztrángos tó meglátogatása a nyári hőségben nagyon tetszett a gyerekeknek, akárcsak az egész napos program, ahol szinte megelevenedett előttük a betyárvilág. Esténként nem maradt el a közös beszélgetés, éneklés és tánc sem. A résztvevők olyan jól érezték magukat, hogy volt, aki a szombati hazamenetelnél megkérdezte, maradhatna-e még egy hetet. A mosolygó arcokat nézve az ember elfelejti a szervezéssel járó nehézségeket és máris kezdi tervezni a jövőt.

Hagyományőrző tábor Bakonyjákón

Hagyományőrző tábor Bakonyjákón

Hagyományőrző tábor Bakonyjákón

Hagyományőrző tábor Bakonyjákón


A tábor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által 2017-ben kiírt NEMZ-TAB-18-0353 elnevezésű pályázat 800 000.-forintos támogatásával valósult meg.

tabor tamogatas